Az elmúlt hónapokban J. K. Rowling nyilatkozataitól volt hangos a sajtó. Folyamatosan vitákba keveredett, és ez odáig vezetett, hogy gyakorlatilag a Harry Potter újabb feldolgozásaiból, valamint más, általa megalkotott projektekből is igyekeztek kihagyni. Sokan nem vállalták fel, hogy a nevük egy lapon szerepeljen az övével.

Az írónő az elmúlt években sokak szemében problematikus figurává vált. Nem elsősorban azért, mert véleménye van – hanem mert van, és nem rejti el. Hangosan, határozottan, gyakran kompromisszum nélkül szólal meg.

Éppen ezért talán meglepő lehet az állítás, hogy J. K. Rowling valójában introvertált személyiség. Január 2-a az introvertáltak világnapja, így ezt a témát most az ő példáján keresztül járjuk körül. Rowling több interjúban és nyilvános megszólalásában is utalt arra, hogy nem kedveli a nagy nyilvános szerepléseket, és számára az alkotás alapvetően magányos, elvonulást igénylő folyamat. Íróként kifejezetten jól érzi magát egyedül, és többször beszélt arról, hogy a csend, a befelé figyelés és a hosszabb gondolkodási idő segíti a kreativitását – ezek mind tipikusan introvertált vonások.

A fotó forrása: közkincs, wikimedia commons

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Rowling nem félénk és nem társaságkerülő. Képes határozottan megszólalni közéleti kérdésekben, és szükség esetén nagy közönség előtt is beszélni. Ez jól mutatja, hogy az introverzió nem a kommunikáció hiányát, hanem az energiaforrások különbözőségét jelenti.

A szakirodalom gyakran „funkcionális introvertáltként”, illetve „ambivertált jegyekkel rendelkező introvertáltként” írná le:
– az alkotáshoz és a feltöltődéshez csendre van szüksége,
– bizonyos helyzetekben viszont magabiztosan vállal nyilvános szerepet.

(A funkcionális introvertált olyan személy, aki stabil önképpel és megerősített kapcsolatokkal rendelkezik, és tudatosan választja az egyedüllétet feltöltődési módként. Az ambivertált személyiség az introvertált és extrovertált jegyek közötti egyensúlyt képviseli, ahol a domináns magatartásminta a helyzettől függ.)

Összességében Rowling hiteles példája annak, hogy egy introvertált személy is lehet rendkívül sikeres, befolyásos és látható a nyilvánosság előtt anélkül, hogy feladná saját belső működését.

A fotó forrása: közkincs, wikimedia commons

Az írónő esetében egy érdekes kettősség figyelhető meg: belső működésében introvertált, miközben a nyilvános térben időnként kifejezetten hangos. Ez elsőre ellentmondásnak tűnhet, valójában azonban gyakori jelenség. Sok introvertált embernél megfigyelhető, hogy ha egy érték vagy igazság személyesen különösen fontossá válik, akkor nem tud – vagy nem akar – csendben maradni, még akkor sem, ha a nyilvános megszólalás hosszú távon kimerítő számára.

Egy introvertált ember nem azért hallgat, mert nincs mit mondania. Azért hallgat, mert figyel, mérlegel, belső párbeszédeket folytat, újra és újra átgondolja, vajon valóban úgy van-e, ahogyan érzi. Kívülről ez alkalmazkodásnak, nyugalomnak, sőt olykor túlzott engedékenységnek tűnhet. Amikor azonban végül megszólal, az gyakran erős érzelmi reakciókat vált ki másokból – éppen az őszintesége miatt.

Rowling kommunikációja nem finomkodó, és gyakran nem mérlegeli, milyen érzelmi hatást gyakorol másokra. Ez nem feltétlenül rosszindulatból fakad, sokkal inkább abból, hogy az introvertált gondolkodás gyakran belső koherenciára és logikai következetességre épül, nem pedig kapcsolati finomhangolásra. Amikor ezek a gondolatok hirtelen a nyilvánosság elé kerülnek – különösen egy zajos, polarizált médiaközegben –, könnyen tűnhetnek élesnek vagy támadónak.

Az introvertált működés egyik legfélreértettebb vonása az, amikor a csendes jelenlét után hirtelen erőteljes megszólalás következik. Ilyenkor nem egy új vélemény jelenik meg, hanem egy hosszú ideje érlelt álláspont kerül felszínre. A környezet gyakran csak az utolsó mondatot hallja – nem az azt megelőző éveket.

És itt kapcsolódik össze mindez különösen tisztán Rowling alakjával. Ő sem „hirtelen lett hangos”. Amit a nyilvánosság lát, az hosszú belső gondolkodási folyamatok nyilvános végpontja. A mechanizmus ugyanaz, csupán a következmények nagyobbak.

A fotó forrása: közkincs, wikimedia commons

Egy extrovertált világban a csendet gyakran félreértik: gyengeségnek, beleegyezésnek vagy közönynek tekintik. Pedig sokszor ez a legnagyobb önfegyelem. Az introvertált ember nem azért hallgat, mert nem fáj – hanem mert próbál nem rombolni. És amikor végül megszólal, talán nem az a legfontosabb kérdés, hogyan mondja, hanem az, miért kellett eddig várnia.

(Megjegyzés: A cikk szerzője introvertált személyiség, és a téma személyes érintettsége miatt foglalkozik J. K. Rowling megszólalásaival.)

Forrás:

Felső kép: közkincs, Executive Office of the President, wikipedia commons