A halál torkából visszatérve

A halál torkából visszatérve


Mai írásomban olyan emberekről lesz szó, akik halottá nyilvánításuk után felébredtek. Az ő esetükben az orvosok már feladták – de a sors mást írt elő.

 

A halál „hivatalosan” beállt. Az orvostudományban pontos kritériumok vannak arra, mikor nyilvánítanak valakit halottnak: nincs szívműködés, nincs légzés, nincs agyi aktivitás. Mégis, a történelem során több száz dokumentált eset akad, amikor valakit halottnak hittek – ám a test újra életre kelt. Ez a jelenség annyira ritka és megdöbbentő, hogy külön neve is van: Lazarus-szindróma (utalva a bibliai Lázárra, akit Jézus a halálból hozott vissza).

(A Bibliai Lázár története: Lázár, aki Betániában élt, Jézus barátja volt. Nővérei, Mária és Márta üzentek Jézusnak, hogy testvérük súlyosan beteg. Mire Jézus megérkezett, Lázár már négy napja halott volt, és sírba helyezték. Jézus Lázárt a sírból úgy hozta vissza az életbe, hogy a sír bejáratát elzáró nagy követ elmozdította, majd hangosan kiáltott: „Lázár, gyere ki!” (János 11:43). A sírból kijövő Lázár teste finom vászonnal volt körbetekerve, ezért Jézus utasította az embereket, hogy vegyék le róla a kötéseket, hogy mozogni tudjon. (János 11:25))

 

Ennyi bevezető után nézzük is a kissé hátborzongató, és hihetetlen történeteket.

 

1. A nő, aki a hullaházban ébredt fel

Egy lengyel asszony Janina Kolkiewicz 91 éves korában halt meg. Orvosa megállapította, hogy nincs pulzusa, nincs légzése, és a halotti bizonyítványt is kiállították. Testét a hullaházba szállították. De tizenegy órával később a dolgozók rémülten fedezték fel, hogy a „halott” asszony mozog. Janina egyszerűen felébredt, és csak annyit mondott: „Nagyon éhes vagyok.” Ezt követően még hónapokig élt.

 

2. A fiú, aki a temetésén ébredt fel

Egy brazil kisfiú, Kelvin Santos, légzési nehézségek miatt halt meg, és a családja gyászszertartást tartott. Azonban a ravatalozás közben, a koporsóban fekve, a kisfiú egyszer csak felült, vizet kért az apjától, majd újra visszahanyatlott. Családja azt hitte, csodának lehettek a tanúi, és megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Sajnos, ő utána tényleg meghalt. 

 

3. A nő, akinek szíve három órát állt

Az amerikai Ruby Graupera-Cassimiro-nak császármetszés közben megállt a szíve. Orvosai több mint három órán át próbálták újraéleszteni, de hiába. A családnak bejelentették, hogy elhunyt. Ám utána hirtelen újra elindult a szíve. Az orvosok döbbenten látták, hogy teljesen felépült - semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett. Mintha a test „úgy döntött volna”, hogy ad még egy esélyt.

 

4. A „megfagyott nő” – a fagyás, ami életet mentett

Egy svéd nő, Anna Bågenholm, síbalesetet szenvedett, és egy befagyott patak alá szorult. 80 percig víz alatt volt, és a testhőmérséklete 13,7 °C-ra csökkent. Orvosilag halottnak nyilvánították: nem lélegzett, nem vert a szíve. De a hideg víz lelassította a szervezete anyagcseréjét, és amikor újraélesztették, csodával határos módon magához tért. 

 

Hogyan történhet meg ez?

A tudósok több magyarázattal is szolgáltak a kérdésre:

  • Lazarus-reflex: a szív újra spontán beindulhat, miután az újraélesztést abbahagyták.
  • Hipotermia: a test lehűlése lelassíthatja az anyagcserét, így az agy hosszabb ideig túlélhet oxigén nélkül.
  • Orvosi tévedés: ritka, de előfordul, hogy a halál jeleit tévesen állapítják meg.

 

Valószínűleg kevés dolog hátborzongatóbb annál, mint amikor valakit halottnak hisznek – és egyszer csak felébred. De ezek a történetek is azt bizonyítják, hogy a halál és az élet közötti határ néha sokkal vékonyabb, mint gondolnánk.


Forrás:

internet

Felső kép: Pavel Danilyuk, pexels

Tetszett a cikk?

 

 

ÉrdekességekVilága cikkajánló

További cikkek »