Az örök fagy világa

Az örök fagy világa


Melyik a világ leghidegebb városa és melyik a világ leghidegebb faluja? Erre a „nyomozásra” egyik kedvenc íróm, Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiája adta az ötletet. A történet Izlandon játszódik, többnyire a téli hónapokban, az évszak minden szépségével és kegyetlenségével együtt. Az izlandi tél nemcsak a hóval borított tájat és a vakító fehérséget jelenti, hanem a másik arcát is megmutatja: hóviharokat, erős széllökéseket, olyan zord időjárást, amelyben az ember még a kutyáját sem szívesen engedné ki a házból.

A regény szereplői ebben a könyörtelen közegben vándorolnak – hol egyedül, hol csoportosan –, és egyáltalán nem meglepő módon többször is az életben maradásért küzdenek. Ez indított el engem is: nyomozni kezdtem, hogy kiderítsem, vajon mely országban található a világ leghidegebb városa, és hol van a világ leghidegebb falva. Nos, elárulom: nem Izlandon.


Izland. A fotó forrása: Ju Ta / wikipedia


Földünk több rendkívül hideg helynek is otthont ad – olyan területeknek, ahol feltehetően csak azok képesek hosszú távon túlélni, akik ott születtek. Azt mindannyian tudjuk, hogy az Antarktisz a bolygó legjegesebb kontinense: jelenlegi legnagyobb jégvastagsága eléri a 4775 métert. Ez a hatalmas jégréteg a Föld teljes jégkészletének mintegy 90%-át, ezen belül pedig az édesvízkészlet közel 70%-át tartalmazza. A kontinens felszínének 98–99%-át jég borítja.

Az Antarktisz belső területein a tél átlaghőmérséklete –40 °C és –70 °C között alakul, még nyáron is csupán –15 °C és –35 °C közötti értékeket mérnek, vagyis az éghajlat szélsőségesen hideg. A part menti területeken valamivel enyhébb az időjárás: télen –15 °C és –32 °C, nyáron pedig –5 °C és +5 °C közötti hőmérséklet jellemző.


Antarktisz. A fotó forrása: Andrew Mandemaker, CC BY-SA 2.5, wikipedia

 

De akkor mindezek ismeretében hol van a világ leghidegebb városa?

Nos, ehhez egészen az oroszországi Szibériáig kell utaznunk. Tekintve, hogy a szibériai tél fogalma szinte közhelynek számít, talán nem meglepő, hogy a világ leghidegebb városa is itt található. A neve: JAKUTSZK.


Jakutszk. A fotó forrása: Petra Alekseevawikimedia commons


Jakutszk városa Oroszország szibériai területén található, Jakutföld fővárosa. Moszkvától mintegy 4900 kilométerre fekszik. A város a Léna folyó mentén alakult ki: elődje egy 1632 szeptemberében, a mai településtől körülbelül 70 kilométerrel északra épített cölöpvár volt, amelyet fa palánkkal megerősített lakóházak vettek körül.

1643-ban a települést áthelyezték a Léna bal partjára, és ekkor – mint a Lénai körzet katonai és közigazgatási központja – városi jogokat is kapott. 1851-ben hozták létre a Jakutszki kormányzóságot, amelynek székhelye értelemszerűen Jakutszk lett. Az alapítást követő első évszázadban a város lakosságát szinte kizárólag orosz telepesek alkották; a jakutok letelepedése Jakutszkban csak a 18. század végén indult meg.


A fotó forrása: Pavel Kirillov, wikimedia commons

 

Napjainkban Jakutszkban a hivatalos adatok szerint mintegy 70 nemzetiség képviselői élnek együtt. A lakosság legnagyobb részét az oroszok alkotják (62,5%), mellettük jelentős arányban élnek jakutok (25,1%), valamint ukránok (4,4%), továbbá tatárok, burjátok és fehéroroszok. 

A város lakossága a 2010-es népszámlálás idején 269 601 fő volt, 2018. január 1-jére ez a szám 311 760 főre emelkedett, napjainkban pedig már megközelíti a 355 000 főt. Ez majdnem annyi, mint az Egyesült Államokban található New Orleans lakossága. 

Jakutszkban 1891. február 5-én rekordalacsony hőmérsékletet mértek: –64,4 °C-ot. A januári és februári átlaghőmérséklet egyébként is rendkívül alacsony, –43,2 °C körül alakul.


Iskola Jakutszk-ban, 1956. A fotó forrása: CC BY 4.0, wikimedia commons


Miközben a tél rendkívüli hideggel jár, a júliusi középhőmérséklet Jakutszkban eléri a 18,8 °C-ot, ami mindössze 2 °C-kal marad el Budapest júliusi átlaghőmérsékletétől (20,8 °C). Ez az érték még a londoni nyári átlaghőmérsékletnél is magasabb. Jakutszk hőmérséklete hónapokra lebontva így néz ki:

 

Hónap         Legmelegebb hőmérséklet            Leghidegebb hőmérséklet

Január                               –36°C                                                  –42°C

Február                              –29°C                                                  –39°C

Március                              –12°C                                                  –28°C

Április                                 +2°C                                                   –12°C

Május                                +13°C                                                    +1°C

Június                                +23°C                                                   +9°C

Július                                 +26°C                                                 +13°C

Augusztus                          +22°C                                                   +9°C

Szeptember                       +11°C                                                   +1°C

Október                               –3°C                                                  –12°C

November                          –24°C                                                  –31°C

December                          –35°C                                                  –41°C

 

A fotó forrása: SmallSonMarex, wikimedia commons


Számos oka van annak, hogy Jakutszk a világ leghidegebb városának számít, ezek közül az egyik legfontosabb a földrajzi elhelyezkedése. A város Kelet-Szibériában, a Tujmaada-völgyben, a Léna folyó bal partján fekszik, az örök fagy övezetében. Ennek következtében a talajt tartós fagyás jellemzi.


A fotó forrása: Ilya Varlamov, wikimedia commons


Az épületek alapjait speciális szigeteléssel kell ellátni annak érdekében, hogy elkerüljék a közel 100 méter vastagságú, állandóan fagyott talaj olvadásából adódó stabilitási problémákat. A téli hónapokban Jakutszkot a nap is szinte elkerüli: a várost átlagosan mindössze napi négy órán át éri napfény.

 

A világ leghidegebb falva

A mindössze mintegy 500 lakost számláló, szintén oroszországi OJMJAKON a Föld leghidegebb átlaghőmérsékletű lakott települése. Ez az apró falu körülbelül 21 órányi autóútra található Jakutszktól. A helyiek elmondása szerint Ojmjakonban olyan hideg van, hogy a szabadban hagyott autók motorját gyakran folyamatosan járatni kell, különben egyszerűen nem lehet őket újra beindítani.



A fotó forrása: Ilya Varlamov / wikipedia


A fotó forrása: Ilya Varlamov / wikipedia


Nevét az Ojmjakon folyóról kapta, amelynek jelentése: „ahol a víz nem fagy be”. Ez az elnevezés a településen található meleg vizű forrásra utal. Ojmjakon a 1930-as években vált állandóan lakottá; ezt megelőzően átmeneti táborhelyként szolgált, ahol utazók és nomádok verhettek sátrat, és pihenhették ki a hosszú út fáradalmait.

A második világháború idején repülőtér épült a falu közelében, ami jelentős fejlődést hozott az akkor még csupán néhány elszórt házból álló Ojmjakon életében.


Egy helyi lakos. A fotó forrása: Ilya Varlamov / wikipedia

 

Ojmjakonban szubarktikus éghajlat uralkodik, a talaj egész évben fagyott. A meteorológiai állomáson 1933. február 6-án –67,8 °C-ot mértek. Feltételezik, hogy itt volt az északi félgömbön a legalacsonyabb hőmérséklet: 1926. január 26-án –71,2 °C-ot regisztráltak, bár ezt az értéket nem közvetlenül mérték, hanem extrapolációval számították ki.

Ennek köszönhetően Ojmjakon a Föld hidegpólusának is tekinthető. Az évi hőingás rendkívüli: a nyári hőmérséklet gyakran meghaladja a 30 °C-ot, míg télen akár –60 °C alá is süllyedhet, így a hőingás a legszélsőségesebb esetekben elérheti a 100 °C-ot.


Ojmjakoni erdő, a fotó forrása: Maarten Takens / wikipedia

 

A fotó forrása: Ilya Varlamov / wikipedia

 

Éghajlati jellemzők:

  • A legalacsonyabb hőmérsékleti rekord: –67,7 °C (1933. február)
  • A legmagasabb hőmérsékleti rekord: 34,6 °C (2010. július)
  • A csapadékos napok száma, átlag: 54 nap/év
  • A zivataros napok száma, átlag: 10 nap/év
  • A hóviharos napok száma, átlag: 1 nap/év
  • A hótakaróval borított napok száma, átlag: 214 nap/év

 

Forrás:

wikipedia

Jakutszk képek forrása: wikimedia commons

Ojmjakon képek: Ilya Varlamov / wikipedia

Felső kép: Natxo Rodriguez, Vitoria-Gasteiz, Basque Country – wikipedia

Tetszett a cikk?

 

 

ÉrdekességekVilága cikkajánló

5, tudomány által IS támogatott diéta
Tudomány, Felfedezések
Most megmutatok öt olyan egészséges diétát, amikről a tudomány is bebizonyította, hogy hatékonyan működnek.
3 + 1 lény több mint egy szívvel
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
Saját testünk, valamint körülöttünk élő jó néhány társunk testében egy szív dobog.
Egy hangos introvertált híresség
Emberek, Egyéb emberi
J. K. Rowlingot általában introvertált személyiségként tartják számon, de érdemes ezt kicsit pontosítani.
Élt egy orvos, aki saját magát operálta meg
Emberek, Egészség és orvostudomány
Egy sebész, aki nemcsak másokon, hanem önmagán is bizonyította bátorságát és szakmai hitét.
10 rossz szokás, amiről érdemes leszokni
ÉrdekesVilág, Jó, ha tudod
Szokások, amik tönkre vágják a boldogságot.
A beleegyezés kultúrája a pelenkázóasztalnál
Hihetetlen, Egyéb hihetetlen tények
Szükséges-e engedélyt kérni a gyerektől, ha ki akarjuk cserélni a pelenkáját?
Elfeledett női tudósok
Tudomány, Tudósok / Felfedezők
Mai írásomban 5 női tudósról lesz szó, akiknek felfedezéseit a férfiaknak tulajdonították.
A pozitív gondolkodás nem varázslat...
ÉrdekesVilág, Jó, ha tudod
...de meg tudja változtatni az életedet.
Fedezzük fel együtt a nagyvilág érdekességeit!
ÉrdekesVilág, Jó, ha tudod
Rendszeresen töltesz fel érdekes történeteket és híreket a közösségi oldalakra? Állandóan olyan dolgok után ...

További cikkek »