A tengerek mélyén, ahol a napfény már alig-alig szűrődik be, különleges és gyakran bizarrnak tűnő élőlények népesítik be az óceán fenekét. Ezek közé tartozik egy első pillantásra talán jelentéktelennek tűnő, ám rendkívül fontos és érdekes élőlény: a tengeri uborka. Bár neve alapján akár egy zöldségekre emlékeztető, komikus figura is lehetne, valójában a tengeri uborka egy bámulatos, evolúciósan fejlett állat, amelynek szerepe kulcsfontosságú a tengeri ökoszisztémák egyensúlyában.

A tengeri uborka – vagy tudományos nevén Holothuroidea – a tüskésbőrűek törzsébe tartozik, akárcsak a tengeri csillagok és tengeri sünök. Bár alakja valóban hasonlít egy uborkához vagy hosszúkás kolbászhoz, testfelépítése és működése sokkal összetettebb, mint ahogyan azt első ránézésre gondolnánk. A tengeri uborkák teste puha, gyakran bőrszerű, és tele van apró tapadócsövekkel – ezek segítségével mozognak és kapaszkodnak a tengerfenéken. Némelyik fajnak van belső váza is, ami kissé merevebbé teszi a testét.

a – tapogatók; b – végbélnyílás; c – lábszerű nyúlványok; d – szemölcsök a háton, forrás: Nordisk familjebok / wikipedia

Ezek az állatok többnyire lassan vándorolnak az óceán fenekén, miközben iszapból és homokból szedegetik ki a szerves anyagokat. Tulajdonképpen úgy működnek, mint a tenger alatti takarítók: eltakarítják az elhalt szerves maradványokat, és ezzel tisztán tartják az üledéket. Ez nemcsak a környezetükre van jó hatással, de segít a tápanyagok újrahasznosításában is, ami az egész tengeri ökoszisztéma működéséhez nélkülözhetetlen.

A tengeri uborka egyik legkülönlegesebb tulajdonsága a védekezési mechanizmusa. Ha veszélyt észlel, például ha egy ragadozó megtámadja, képes „kilövellni” belső szerveinek egy részét, mintha csak odadobna valamit figyelemelterelésként. Ezek az úgynevezett „Cuvier-féle csövek” ragacsosak és sokszor mérgezőek is lehetnek, így hatékonyan visszatartják a támadót. Ezután az állat egyszerűen újranöveszti az elvesztett szerveit – ez egy olyan képesség, amelyet az emberi gyógyászatban is irigylésre méltónak tartanak.

A tengeri uborkák számos különböző formában és méretben fordulnak elő. Egyesek csak pár centiméteresek, mások akár egy méteresre is megnőhetnek. Előfordulnak sekély korallzátonyokban éppúgy, mint több ezer méteres mélységben, a világ legeldugottabb tengerfenekein. Vannak olyan fajok is, amelyek képesek lebegni a vízben, és hosszú vándorútra kelnek a tenger áramlataival.

Tengeri uborka, forrás: Fernando Losada Rodríguez

A szaporodásuk is figyelemre méltó. A legtöbb tengeri uborka külső megtermékenyítéssel szaporodik: a hím és a nőstény ivarsejtjeit egyszerűen a vízbe engedi, ahol azok találkoznak. Egyes fajok azonban képesek ivartalanul is szaporodni, testük kettéválásával – ez a folyamat szintén hozzájárul rendkívüli regenerációs képességükhöz.

A tengeri uborka nemcsak ökológiai szerepe miatt fontos. Egyes ázsiai országokban – főként Kínában és Japánban – nagyra becsült csemegeként tekintenek rá. Szárított vagy főzött formában fogyasztják, és gyakran használják a hagyományos orvoslásban is, mivel úgy tartják, hogy jótékony hatással van az immunrendszerre és az általános egészségre. Emiatt azonban túlhalászat fenyegeti sok élőhelyen, és több tengeri uborkafaj mára veszélyeztetetté vált.

Bár elsőre talán egyszerűnek és jelentéktelennek tűnnek, a tengeri uborkák kulcsszerepet töltenek be a tengeri élet körforgásában. Ők a természet csendes segítői, akik fáradhatatlanul tisztítják a tengerfeneket, újrahasznosítják a tápanyagokat, és hozzájárulnak a vízi világ egyensúlyához. A tengeri uborka a természet egyik olyan rejtett csodája, amely csendesen, a háttérben dolgozik – és talán éppen ezért érdemel több figyelmet és megbecsülést tőlünk, emberektől is.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Stefimacko / wikipedia